Ott voltunk a HWSW mobile! termékfejlesztési konferenciáján
A LogiNetnél nemcsak beszélünk arról, hogy versenyképes tudással biztosítjuk e-kereskedelmi fejlesztéseink hatékonyságát. Amikor csak tehetjük, lehetőséget adunk kollégáinknak, hogy részt vegyenek a legfontosabb szakmai rendezvényeken, hiszen így ismerhetjük meg első kézből az újdonságokat. Legutóbb több mobilfejlesztőnk járt a HWSW mobile! digitális termékfejlesztési konferenciáján november 27-28-án, ahol tavaly előadóként vettünk részt a mobilfejlesztői blokkban, Java to Kotlin témában.
Mára 40+ fős e-commerce csapattal, 8-10 mobilfejlesztővel dolgozunk a LogiNetnél. Mobilfejlesztés terén saját e-kereskedelmi applikációval, natív Android, iOS megoldásokkal támogatjuk ügyfelein értékesítését. Projektjeink sikere legalább annyira múlik a szakmai trendek követésén, mint a már megszerzett tudáson, így a szakmai képzésekre, rendezvény látogatásokra kiemelt hangsúlyt fektetünk.
Ennek szellemében mobilfejlesztőink is ott voltak a hazai szakma meghatározó fórumán a Mom Kulturális Központban. A HWSW rendezvényén az első napot a hagyományos konferenciatémák adták a fejlesztés, a UX és az adatelemzés, az IoT és a gépi tanulás témáival, valamint olyan új területekkel, mint az agilitás, az együttműködések, a csapat és a módszertanok világa. A második napon a workshopoké volt a főszerep.
A konferencia alapvetően idén is megtartotta mobilos gyökereit, de inkább a teljes digitális fejlesztési folyamat részeként mutatta be azt. A program során 80 előadó tolmácsolásában ismerhettük meg azokat a kihívásokat, amelyekkel a fejlesztőcsapatok nap mint nap szembesülnek, valamint képet kaphattunk azokról az új megoldásokról, amelyek választ jelenthetnek minderre. Mindezt 3 óra mély, gyakorlatorientált tartalom egészítette ki a zárónapon.
Amennyiben fejlesztőként Te is olyan munkahelyet keresel, ahol támogatják és segítik szakmai fejlődésedet, nézd át szabad pozícióinkat, jelentkezz karrier-oldalunkon!
Fotók: HWSW.hu