Erőforrás kiszervezés

Erőforrás kiszervezés
A távmunka elterjedésével és a digitalizáció felgyorsulásával több cég is azzal szembesülhet, hogy a versenyben maradáshoz szükséges IT fejlesztésekhez házon belül nincs kapacitása. Az extra munkaerő felvétele több vállalat esetében nem kivitelezhető, a fejlesztések kiszervezésével ugyanakkor ezt a problémát áthidalhatják. Erőforrás kiszervezés szolgáltatásunkkal - több mint tíz éves tapasztalattal a háttérben - olyan megoldást kínálunk, amellyel a cégek kiszámítható költségek és határidők mellett a legfejlettebb technológiát és szakértelmet kapják kézhez. Saját fejlesztőinket bocsájtjuk partnereink rendelkezésére, akik naprakész tudással hatékonyan dolgoznak a szezonális, vagy projektmunkák sikeréért.
Milyen előnyökkel jár céged számára az erőforrás kiszervezés?

Milyen előnyökkel jár céged számára az erőforrás kiszervezés?

  • Időt takarítasz meg. Nem kell új szakembert keresned, ami egy szűk határidővel rendelkező projekt esetén komoly kihívást jelent. Néhány nap alatt professzionális fejlesztőket szerezhetsz anélkül, hogy időt szánnál a toborzásra.
  • Nem kell csúszással számolnod. Az olyan helyzetek sem okozhatnak kiesést, ami belsős munkatársak esetén óhatatlanul előfordulhat, mint például szabadságolás, vagy betegség. 
  • Az IT projektekhez a megfelelő szakembert veszed igénybe. Szoftverfejlesztésben gondolkodsz, vagy netán mobil applikáció terén lenne egy sürgős projekt? Szükséged lenne egy projektmenedzserre, de jól jönne egy UX designer segítsége is? Olyan szakembert alkalmazol az adott feladathoz és annyi időre, amire éppen szükséged van.
  • Azért fizetsz, amire éppen szükséged van. Akár rövid távon van szükséged fejlesztőkre, akár hosszú távon, kiszámítható költségekkel számolhatsz. Miután csak az időszakos igények kielégítésére veszed igénybe a szolgáltatást, ez pénzügyileg kedvezőbb konstrukciót jelent, mintha belsőleg oldanád meg a fejlesztést.
  • Nagyobb fókusz a fő tevékenységen. A kiszervezés lehetővé teszi, hogy a vállalatod kizárólag a fő tevékenységére összpontosíthasson.

Miért a LogiNet szakembereid válaszd IT projekted megvalósításához?

Legújabb technológia: felkészült munkatársakat biztosítunk, akik a legfrissebb technológiákat alkalmazzák. Ez lehetővé teszi, hogy a változó piaci körülményekhez hatékonyan alkalmazkodj.

Erőforráshiány gyors kezelése: rövid határidővel tudunk professzionális, megbízható szakemberek nyújtani a céged számára.

Széles szolgáltatás választék: komplex szolgáltatást biztosítunk különböző kompetenciákkal, megvalósítjuk az egyedi IT-igényeidet, dedikált kapcsolattartót biztosítunk.

Rugalmas helyzetkezelés: megoldást tudunk nyújtani akár folyamatos erőforrás pótlására, akár bővítésére.

Növekedési lehetőség: szolgáltatásrendszerünkkel rugalmasan alkalmazkodunk az üzleti igények változásához.

Erőforrás szükséglet felmérése: tanácsadást nyújtunk a kompetencia, csapatméret felméréséhez.

Erőforrás kiszervezésben szerzett több éves tapasztalat: a LogiNet több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik erőforrás kiszervezés terén, 90 főnél több IT szakemberből álló csapatában web-, mobil fejlesztő, tanácsadó és UX designer is található, akik számos közép- és nagyvállalati környezetben megvalósított projektekben bizonyítottak már.

Milyen erőforrás kiszervezés megoldásokat nyújtunk?

Milyen erőforrás kiszervezés megoldásokat nyújtunk?

Dedikált csapat a projektedhez

  • Egy olyan csapatot kapsz kézhez, amely több éves know-how-jával, piaci tapasztalatával sikerre viszi az IT fejlesztésedet.
  • A csapatban megtalálható backend, frontend fejlesztő, UX/UI designer, QA, business analyst, project manager (ha szükséges).

Egy-egy fejlesztő a hiányzó kompetenciáik lefedéséhez

  • A felmerülő fejlesztési igények gyors kezelése megoldható a meglévő fejlesztői csapat időleges kibővítésével: ehhez rövid időn belül megfelelő szakembert tudunk biztosítani.

End-to-end szoftverfejlesztés

  • Szakembereket biztosítunk az IT projekt teljes folyamatához, az ötleteléstől a megvalósításig és a folyamatos karbantartásig.
Milyen technológiai tudással, kompetenciákkal rendelkeznek szakembereink?

Milyen technológiai tudással, kompetenciákkal rendelkeznek szakembereink?

Java stack
Java 11, Java 17, Spring, Spring Boot, Spring Cloud, Spring Security, Spring Data, Spring MVC, Spring Integration, JPA, Hibernate, QueryDSL, Lombok, RabbitMQ, RESTful, OpenAPI, JSON, JWT, Maven, Gradle, Docker

PHP stack
PHP 8.x, Symfony 4.4, 5.x, API Platform, MySQL, PostgreSQL, Doctrine, TWIG, Redis, Composer, PHP Unit

Node stack
MongoDB, Mongoose, Express, Koa, Mocha, Chai

Frontend
VueJS, NuxtJS, SCSS, Node.js, REST API, JSON, HTML, Webpack, ES6, JavaScript, CSS, Buefy, ReactJS

Mobil
iOS - Swift, SwiftUI, Xcode, UIKit; Android - Kotlin, Android Studio, Android SDK, Cross platform (Flutter, Dart)

AI engineering
GenAI APIs (OpenAI ChatGPT-3.5, ChatGPT-4, Vision), Voice APIs (Eleven Labs TTS, Whisper STT), Open Source LLM models (LLama2, Mistral), Vector Databases (PineCone, Milvus) Custom GenAI applications (Langchain, LLamaIndex, AutoGPT), Custom Models (Tensorflow, PyTorch), Python, AI Devops

Integráció
SOAP, RESTful, XML, JSON, SOA, Swagger 2, OAS3, MSSQL

Devops
AWS, Docker, Gitlab CI, Ansible, Vagrant, Helm

Minőségbiztosítás
White-Box Testing, Black-Box Testing, Performance Test, Regression Test, Usability Test, Test Automation, SOAP-UI, Selenium

Digital Product Design
UX/UI design, Styleguide, Prototyping, Figma, Axure, Research, Heuristic analysis, Usability testing, UX tracking, Analytics, Service design, Persona, Journey

Projekt- és feladatkezelés
Jira

Ismerd meg outsourcing projektjeinket - Graphisoft Android fejlesztés

Ismerd meg outsourcing projektjeinket - Graphisoft Android fejlesztés

A Graphisoft az ArchiCAD építészeti tervezőszoftver fejlesztéséhez folyamatosan igénybe veszi a LogiNet szakembereinek kimagasló szakértelmét. A webes megoldások mellett a mobil projekteknél (BIMx mobil app) is kollaborál a cég fejlesztőivel.

Ismerd meg outsourcing projektjeinket - Vodafone webfejlesztés

Ismerd meg outsourcing projektjeinket - Vodafone webfejlesztés

Közel egy éves fejlesztést követően 2021 nyarán élesedett a Vodafone új weboldala, a New Portal, amelyhez a LogiNet outsource szolgáltatást biztosított egy nagyobb létszámú frontend és backend fejlesztői csapattal.

  • Megoldás: Vodafone New Portal Vue.js alapokon, Vodafone Portal fejlesztés Liferay alapokon, webshop működtetése, integrációk elkészítése
  • Outsource: 2009 óta folyamatos agilis együttműködés, többfős teljes csapat, backend, frontend fejlesztők, business analyst, UX designerek, researcherek részvételével
  • Olvasd el a projektről szóló esettanulmányt!

 

Egy helyen minden az erőforrás kiszervezésről, IT outsourcingról

Gyakran ismételt kérdések az erőforrás kiszervezésről, IT outsourcingról

  • Mi pontosan az erőforrás kihelyezés?
    Az IT erőforrás kihelyezés (IT outsourcing) keretében a cég egy külső szolgáltatónak ad át IT technológiával kapcsolatos feladatokat, ahelyett, hogy belső munkaerőt alkalmazna ezekre a tevékenységekre. Az outsourcing módja változó: lehet helyi (onshore), regionális (nearshore) és távoli (offshore) megoldás..
  • Hogyan profitálhat egy cég az IT erőforrás kiszervezéssel?
    Az IT erőforrások kiszervezése révén a vállalatok jelentős költségmegtakarítást érhetnek el, mivel elkerülhetik a bérköltségeket és a belső IT infrastruktúra fenntartásával járó kiadásokat. Ezáltal hozzájuthatnak magas színvonalú szakértői tudáshoz, innovatív megoldásokhoz, melyek fejlesztése hosszú időt és beruházást igényelne. Az IT outsourcing lehetővé teszi, hogy a cég fő üzleti tevékenységére koncentráljon, optimalizálja erőforrásait. A skálázhatóság és a rugalmasság is az előnyök között említhető, mivel gyorsabban tud alkalmazkodni az üzleti igények változásához.
  • Milyen okok miatt dönthet a kiszervezés mellett a cég?
    Az IT outsourcing jó döntés lehet, amikor a cég belső IT csapata már nem képes lépést tartani a technológiai fejlődéssel és az üzleti igényekkel, ha nincs megfelelő szakembere a kívánt technológiai megoldásokhoz, illetve az IT tevékenységek nem tartoznak a vállalat fő üzleti tevékenységei közé. A skálázhatóság is fontos szempont: ha a vállalat dinamikusan növekszik, vagy változó IT igényekkel rendelkezik, az outsourcing rugalmasságot biztosíthat a számára. Emellett a kiszervezés révén a vállalat csökkentheti az üzletmenettel és a technológiai újításokkal kapcsolatos kockázatait is.
  • Milyen területek szervezhetők ki az IT-n belül?
    Az IT outsourcing keretében több terület kiszervezése is megvalósulhat, mint a szoftverfejlesztés (webfejlesztés, mobil applikáció készítés), felhőszolgáltatások, IT támogatási és ügyfélszolgálati funkciók.
    Az outsourcing keretében a teendők határozzák meg, hogy egy-egy specialistát biztosít a LogiNet a hiányzó kompetenciáik lefedéséhez (IT contracting keretében), vagy egy dedikált fejlesztői csapatot bocsát az ügyfél rendelkezésére. De End-to-end szoftverfejlesztést is tudunk ilyen konstrukcióban biztosítani, azaz az IT projekt teljes folyamatához, az ötleteléstől a megvalósításig és a folyamatos karbantartásig nyújtunk.
  • Valóban olcsóbb az outsourcing, mintha egy belsős IT szakember végezné el a feladatokat?
    Ez több tényező függvénye: az outsourcing jelentős költségmegtakarítást hozhat, hiszen míg a saját csapatba felvett IT szakemberek esetében egész évben tervezni kell a bérekkel és juttatásokkal, addig az outsourcing esetében csak a projektre vonatkozó díjakat kell fizetni. Nem szükséges befektetni a belső munkaerő képzésébe és továbbfejlesztésébe, az infrastruktúra és technológiai eszközök fenntartásába sem, mivel ezeket a partner biztosítja. A skálázhatóság könnyebbé válik, hiszen a vállalatok igény szerint növelhetik vagy csökkenthetik a használt szolgáltatások mértékét.
  • Hogyan zajlik az erőforrás kiszervezés folyamata?
    Miután megszületett a megállapodás a szoftverfejlesztő cég és az ügyfél között, az átadási fázissal kezdődik a közös munka. Ennek keretében részletes tervet készítenek a felek az információk, eszközök, felhasználói jogosultságok átadásáról. Fontos szerepe van a folyamatos kommunikációnak a projekt során, hiszen az együttműködés sikerességének egyik kulcseleme.
  • Mi az ügyfél és a fejlesztő partner szerepe a projektben?
    A projekt sikerességéhez elengedhetetlen a mindenki számára világos és jól megfogalmazott munkamegosztás. Ezáltal elkerülhető a feladatok átfedése és biztosítható az átlátható működés. A felek közötti folyamatos kommunikáció és együttműködés döntő a projekt sikerességéhez.
    A fejlesztő cég feladata a szoftverfejlesztés, tesztelés és implementáció, az üzemeltetés és karbantartás, a projektmenedzsment. 
    Az ügyfél alakítja ki az outsourcing projekthez szükséges irányelveket, kezeli az IT outsourcing miatt szükségessé vált szervezeti változásokat. A projekt ideje alatt rendszeres kapcsolatban áll a fejlesztővel, ellenőrzi és teszteli az egyes megoldásokat.
  • Mitől függ, hogy hány főre van szükség IT outsourcingnál?
    A szükséges szakemberi létszám meghatározása több tényező függvénye, mint például az adott projekt követelményei, határideje, a büdzsé nagysága. Az outsourcing partner tapasztalata alapján előre látható, hogy a hasonló méretű és típusú projektekhez mekkora erőforrás szükséges. A projekt előrehaladtával a létszámot jellemzően folyamatosan felülvizsgálják és szükség szerint módosítják, reagálva a projekt alakulására.
  • Mennyi idő múlva indulhat el a projekt IT outsourcing keretében, azaz milyen gyorsan tudják elkezdeni a munkát a szakemberek?
    Az IT outsourcing projekt indításának időzítése változó és több tényezőtől függ, beleértve a projekt komplexitását, a szükséges erőforrások elérhetőségét és a szerződési tárgyalások hosszát. IT erőforrás bérléssel, egy egyszerű projekt esetében egy hét elteltével munkához láthatnak a szakemberek, de egy bonyolultabb projekt esetében sem hosszabb 3 hétnél ez az időszak.
  • Az erőforrás kihelyezés keretében remote módon dolgoznak a „kölcsönzött” szakemberek, vagy jelen vannak az irodában?
    A munkavégzés helye a projekttől, és az ügyfél preferenciáitól is függ. Az outsourcing modell rugalmassága lehetővé teszi mind a remote munkavégzést, mind az on-site, azaz helyszíni munkát. A remote, vagyis távoli munkavégzés az új technológiák és kommunikációs eszközök fejlődésével egyre népszerűbb választás, amely csökkenti a költségeket, növeli a rugalmasságot. Ezzel szemben vannak olyan projektek, amelynek során előnyösebb, ha a szakemberek személyesen vesznek részt.
  • Honnan tudhatom, hogy az IT outsourcing során az adatbiztonság nem sérül?
    Az IT outsourcing során az adatbiztonságot szigorú szerződéses megállapodások, adatvédelmi megoldások garantálják. A titoktartási megállapodások kulcsfontosságúak az információbiztonság fenntartásában. 

Tudj meg többet rólunk, hogyan dolgozunk, hogyan segítjük ügyfeleink online növekedését!

Referenciák

AJÁNLATKÉRÉS

Fokozza vállalkozása hatékonyságát, növelje bevételét cége igényeire szabott, egyedi szoftveres megoldásokkal! A LogiNet szakértelmével hosszú távra tervezhet: írja le elképzeléseit, céljait, és kollégánk rövid időn belül felveszi Önnel a kapcsolatot!

AJÁNLATKÉRÉS